A képzett vadászkutyák vadászaton való részvételének hasznossága
A vadászkutyák kialakulásának természetéből fakadóan a vadászat egyes területein különböző szintű maximális teljesítményre képesek. Az egyik a nyílt mezőn, a másik a sűrű nádasban a harmadik az erdei kajtatásban nyújtja a vadászok általi elvárás szerinti maximumot, van amelyik a gazda kiszolgálásában, a másik a bosszantásában leli örömét, okot szolgáltatva a gazditól némi simogatására, vagy épp a gazda hétközi felgyülemlett keserűségének egekig hallatszó kiüvöltésére.
Ennek megfelelően különböző vadászok jó esetben karakterüknek megfelelő kutyát választanak,
Egy vizsla mindaddig elviselhető a vadászaton, amíg nem bosszantja, netán lehetetlenné nem teszi a vadásztársak szórakozását, nem rontja az eredményességet. Ennek érdekében legfőképpen a fegyelmezhetőség szempontjából kell előírni a vizslák vadászaton való részvételének minimum feltételét, másodsorban a használhatóság szempontjait kell megfogalmazni azt.
Az a véleményem, hogy az a kutya amelyik nem hasznos a vadászaton, de fegyelmezett és ezzel nem árt, olyan mintha ott sem lenne, szemben azzal amelyik néha szolgálatot tesz, de többnyire bosszantja a társakat ezért jobb ha otthon marad. Természetesen a cél az, hogy fegyelmezett szolgálatkész, a vadászaton hasznos kutyáink legyenek, ezt a vadászetikán túl a vadászati törvény is előírja.
Az a vizsla, amely az előtte felkelő vadat üldözni kezdi, és azt az első parancsra azonnal nem hagyja abba, alkalmatlan a társas vadászaton való részvételre.
A mai MEOE versenyelőírások még elnézőek ezen a téren, a vad üldözését is elfogadják, ha 2 percen belül visszatér, más esetben az elfogását is megengedik legalább egy alkalommal a 20 perces keresési idő alatt. Kérdezem én: Lehet e ilyen kutyával kulturált körülmények között vadászni? Ezért nincs hitele a vadászok körében a vizsgázott kutyáknak.
Nem túlzott elvárás, hogy a vizsla a magtalált élő vadat szilárdan jelezze, annak menekülését látva maradjon minden külön parancs nélkül a helyén akkor is, ha arra eredménytelen lövést adtak. Ha a vad lövést kapott, parancsra keresse meg és hozza a gazdájához úgy, hogy azon a lövésen kívül más sérülést ne okozzon. Természetesen ezek csak az alapvető elvárások,még számos más szolgálatra is kiképezhető a vizsla.
Meg kell jegyeznem, hogy a vizsga, legyen az bármely szigorú követelmények szerint végrehajtva, nem jelent életre szóló jogosítványt a vizsla tulajdonosának arra, hogy kutyája mindig ugyanazzal a fegyelmezettséggel fogja teljesíteni vadászatainkon szolgálatait, mint ahogy azt a vizsgán tette, mert egyes fajták hajlamosak a fegyelem vadászat közbeni lazítására.
Ahhoz, hogy a vizsgán vadásztra alkalmasnak minősített kutyával vadászni lehessen, tudni kell azt vezetni, főleg az első mezőben még nagyon kell figyelni rá, annak érdekében, hogy a vadászatok során is megtartsa a fegyelmét és hasznos segítő legyen. Tapasztalataim szerint ezen a téren is van még javítani való. Vadászat közben a fegyelme, kapcsolattatrása romlik elsősorban, miközben a saját maga vadászati gyakorlata növekszik, vadászösztöne fokozatosan nő. Ennek a két folyamatnak az egyensúlyát kell tatrani, hogy a fegyelme, együttműködése is arányosan fejlődjön a vadászösztönével. Erre szolgál a vadászatba történő bevezetés, amely alatt elsősorban a kutyára figyelünk, és az eredményesség csak másodsorban legyen a cél. Ez a folyamat igénybe vehet egy egész vadászati idényt. Meg kell említeni, hogy a vadászatra történő bevezetés első szakaszában még a társas vadászatokon való részvétel sem a legjobb megoldás, főleg neveletlen kutyák társaságában. Egy fiatal kutya egy neveletlen öregebb mellett a rossz példát fogja követni, és ez fordítva is igaz. Ha lehetséges egy bevezetés alatt álló vizsla mellé egy nyugodt, fegyelmezett vizslát tegyünk. Egy idősebb, már néhány éve fegyelmezetten vadászó vizslával már gazdaváltáskor is könnyebb az új tulajdonos dolga. Volt olyan kutyám, akivel apróvadas vendégvadászaton voltam hivatalos és a 3. hajtásban leálló szerettem volna lenni. A hattásban viszont nagyobb szükség volt a kutyára, ezért az egyik hajtóra bíztam, akit ott látott a kutyám először. Csak egyre kértem a fiatalembert: Addig ne engedje el a kutyát, amig a hajtás meg nem indul, mert különben utánam fog jönni. A legnagyobb megelégedéssel, a vadászatot nem zavarva vadászott a hajtásban, mintha magam lettem volna mögötte. Neki ez már természetes volt.
Sajnos nem minden vadász figyel erre és nem is mindenki alkalmas arra, hogy egy nehezen vezethető vizslát jól be tudjon vezetni a vadászatba. Ez főleg akkor tűnik ki, ha valaki egy fiatal képzett, de még nem eléggé rögzülten együttműködő kutyát vásárolt és egy társas vadászaton szeretné tudását bemutatni.
A papír a vizsgáról az egy dolog, amit a vadászaton mutat az a mérvadó! Meg kell adni ezért a társas vadászatok vezetőinek azt a jogot, hogy a nem megfelelő fegyelmű vizslákat pórázra vetesse függetlenül annak vizsgaeredményeitől, ha ezt a gazdája önszántából nem tenné, látva kutyája viselkedését.
Azt gondolom az FVM 11/2000 és a 64/1998 sz. rendeletei megteremtették az alapot ahhoz, hogy ki-ki saját szimpátiája, igénye szerint fajtát és fajtaklubot válasszon és ezen belül olyan szakmai segítséghez jut, amellyel felkészítheti vizsláját a fajtára legjobban jellemző vadászati elvárások követelményei szerint. A törvények tehát adottak, azokkal most már élni és nem visszaélni kell, hogy jó irányban haladjon a vadászkutyások szekere. Arra azonban figyelni kell kinél legyen a gyeplő!
