Gondolatok vizslák orrjóságának megállapításával kapcsolatban.
Azt olvastam a Magyar Vizsla Világszövetség által 2020 júliusában kiadott Főtenyészvizsga Nemzetközi Szabályzatában, hogy a vizslák teljesítményének a bírálata során, többek között, az alábbiakat kell figyelembe venni:
Orrjóság, orrhasználat: ........"Az elbírálásnál figyelembe kell venni.……, hogyan használja ki a szelet, a keresés irányát, a terepadottságokat, a szél erősségét, a levegő páratartalmát, és hőmérsékletét és a magabiztosságot a jelzésekben."
Észrevételem alapján kétségeim vannak amiatt, hogy túlzottan nagy, a kutya által teljesíthetetlen követelményeket vár el a versenykiírás vizslákkal szemben.
Több mint 60 éve vadászom vizslával, számtalan eset megfigyeléséből próbálom megfejteni, hogyan lehetne reálisan megítélni vadászcimboránk és segítőnk e fontos érzékszervének a minőségét nekünk halandó embereknek, amikor magunk képességei ezen a téren több százszorosan gyengébbek, mint akinek a teljesítményét felülbíráljuk. A példa azt mutatja gyakran, hogy nem a kutya tévedett, vagy ha tévedett, annak oka nem az orr érzékenységének a hibájából eredt. Mint versenyző is éltem át orbitális téves értékeléseket, melyeket megpróbáltak megmagyarázni, legtöbbször megmosolyogtató módon.
A fentebb bemutatott, a verseny szabályzatban megfogalmazott követelmények nem segítenek a helyes értékítélet kialakításában, legfeljebb lehetőséget adnak a rosszindulatú minősítés magyarázásában.
Vegyük példának a szél erősségének, irányának kihasználását. Ezt az elemi erőt a kutya nem tudja kihasználni, erre találta fel az ember már évezredekkel ezelőtt a vitorlát és a szélkereket. A levegő hőmérsékletének, páratartalmának kihasználásához sincs a kutyának semmi eszköze, miért várjuk el tőle ezt mégis. A terepviszonyok megváltozását sem tudja kihasználni, legfeljebb alkalmazkodik hozzá. Hasonlóan nincs mit kihasználni a különböző vadfajok esetében sem. A sokrétű és teljesíthetetlen elvárásokat még megtoldjuk, hogy a vadjelzésben legyen magabiztos. Ez utóbbi elvárás egyébként természetes, azonban azt a vadászatok közben szerzett tapasztalat során szerzi meg.
Addig már eljutottam eddigi megfigyeléseim során, hogy a kutya szagfogási esélyét sok tényező befolyásolja. Ide sorolható a hőmérséklet, a páratartalom, a szélerősség, a terep fedettsége, a vad faja. Nem mindegy, hogy a kutyával reggel 9 előtt és este 6 után kerestetünk e ugyanott, vagy a déli, koradélutáni rekkenő hőségben alig lengedező változó irányú szélmozgás mellett. Reggel a szagok jobban felfelé, este lefelé, laposabban terjednek azonos szél esetén. A meleg, a kutya fizikai és szellemi teljesítményét is befolyásolja (kifáradás, kiszáradás,stb.)
Mindezeket természetesen a kutya nem tudja kihasználni, ezeket a teljesítménybíróknak kellene figyelembe venni és megfelelően interpolálni ahhoz, hogy a különböző viszonyok mellett mutatott orr teljesítmények azonos értéket kapjanak.
Régóta hangoztatom bizonyos körökben, hogy a kutya orr teljesítményét a mezei keresés munka során lehet a legbizonytalanabb módon megállapítani. Nem tudhatjuk, hogy a vad mikor és mennyit gyalogolt már a vadász előtt, az első szagfogáskor. Egyszer helyben marad, máskor 10-30 m-t is elgyalogolhat. Nyilvánvaló, hogy az elgyalogolt madár esetén hosszabbnak tűnik a vadjelzés távolsága a vad felkeltési helyétől, a frissen hátra hagyott csapa szaga miatt.
A szél irányát sem tudja kihasználni, neki a keresés irányában, a vezető előtt, lehetőleg jó stílusban kell keresni. Ha a keresés szél ellenében történik nagyobb a szagfogás esélye távolabbról, de még a keresés stílusa is más, mintha oldalról, netán hátulról fújna a szél. Bármilyen helyzet adódhat, mert kedvezőtlen körülmények esetén a szél is foroghat egy futam alatt is. A feladat végrehajtását a kedvező és kedvezőtlen körülmények között kell a kutyának megoldani, és a vad jelzése azonos orrteljesítmény mellett is különböző lesz. Az értékelést a körülmények figyelembevételével kell kialakítani, ezek igénylik a nagy gyakorlatot a bíróktól.
A vad faját sem tudja kihasználni a vizsla. Az azonban megfigyelhető, hogy ha megtanulta, különböző vadszagokra másképpen reagál. Legfőképpen különbséget tesz vadászható és a vadászat szempontjából jelentéktelen vadak jelzése között. Az előbbiekre határozott jelzést mutat, a jelentéktelenekkel nem foglalkozik, ha erre megtanították, vagy a gyakorlata során ezt megtapasztalta. Semmi köze ennek az orrjósághoz, ez inkább az orrhasználat körébe tartozik.
Az az érzésem, mintha a bírók feladatát, felelősségét a vizslára testálná át a szabályzat. Bár előírja, hogy az orr megítéléséhez nagy tapasztalat és megfigyelő készség szükséges, de nem részletezi, hogy az aktuális bírói kör tagjaival szemben ezt az elvárást hogyan lehet tetten érni. Tapasztaltam néhány abszolút laikus magyarázatot egy rosszindúan elfogult bírálat után.
Az orrjóságot legnagyobb pontossággal azonos terep és időjárás mellett szabályosan kitett, lőtt vadtetemekre történő rákerestetéssel lehet megközelítő pontossággal összehasonlítani. Egyik feladatnál sincs azonban konkrétan meghatározva milyen távolságokról kell a vadat jelezni, ami ismét nagy szubjektivitást ad az elbírálónak. A körülmények figyelembe vételével ez 10-40 m között jónak mondható.
Az orrhasználatot gyakran keverik az orrjósággal. Annak a kutyának az orrjósága, amelyik a talajt szimatolva keres, egyáltalán nem biztos, hogy rosszabb, mint azé amelyik magasabban hordja azt.
Az orrhasználata és nem az orra rossz annak, amelyik a mezőn a légáramlással szemben történő keresés helyett a csapákat keresgéli a talaj közelében tartott orral. Ugyanakkor a szél utáni vonszalékot, vagy a 24 órás véres csapát a jó orrhasználatú kutya is alacsonyan tartott orral követi biztonságosabban és pontosabban. Tehát ugyanaz a jó orrú kutya egyszer magasabban tartott, más feladatnál alacsonyan tartott orral eredményes. Azt nem nehéz belátni, hogy a két feladat között nem változik az orr érzékenysége. Ide sorolom még azt a hibás teóriát is, mely szerint a kutya a gyorsaságát az orrjóságához igazítja. Akkor az agárnak van a legjobb, a tacskónak a legrosszabb orra? Természetesen ez nem így van. Az előfordulhat, hogy a gyorsaság a hibázások gyakoriságát eredményezi, azonos orrjóság esetén is, ami az orrhasználat gyakorlatlanságára utal. Ennyi az összefüggés az orrjóság és a gyorsaság között.
Miért fontos az orrjóság reális megállapítása? A fentebb hivatkozott szabályzatban erre a feladatra 4-es osztályzat elérése a követelmény ahhoz, hogy a kutya I. díjas eredménnyel zárja a versenyt. A kifogásolt versenykiírás alapján nem okoz nehézséget megtalálni egy szubjektív indokot annak a kutyának a leminősítésére, amelyik az előre favoritnak kijelölt konkrense a versenyen, de nem szeretnék hogy esélyes legyen. Láttam már példát arra, hogy a kutya egyszer nem a „szélre fordulva” váltott irányt a 21 perc keresés alatt és ez elég indok volt az orrhasználat 3-as osztályzathoz és a II. kategóriába soroláshoz, ezzel kizárták a helyezettek sorából.
Az orrhasználat egyébként a kutya tanulási képességével van összefüggésben, amelyet a saját maga által tapasztaltakból alakít ki. Az orr teljesítményének és használatának követelményeit körültekintően kell megfogalmazni mert, ha nincs világos követelményrendszer, nincs korrekt verseny. Itt kell tehát kezdeni a hibák kijavítását. Lenne még egyéb helyeken is finomítani való, de már így is túl hosszúnak tartom a dilemmáim bemutatását. Ez is indokolja, hogy a versenyt eldöntő, a vadászaton fontos tulajdonságok, teljesítmények (orrjóság, orrhasználat, együttműködés, vadelhozás) bírálata több bíró által látottak átlaga szerint legyen minősítve. Erre a "mátrix " bírálati rendszer adja meg a lehetőséget.
Nem nélkülözhető azonban egy pontosan megfogalmazott versenykiírás sem, amely egyértelműen leírja a feladatot, annak előkészítését és feltételeit, a kutya elvárható teljesítését, és a végrehajtás értékelését.
Vegyük fontolóra, hogy egy rosszul megfogalmazott világverseny követelményrendszere, irreális elvárásai lerontják annak a színvonalát és nem lesznek elégedettek a résztvevők akik ezt elviszik majd szerte a világba.
Örülni fogok ha lesz valaki, aki megnyugat engem és eloszlatja kételyeimet, vagy kijavítja a hibákat a versenykövetelményekben.
