Általában minden vadász a saját kutyáját tartja a legjobbnak-hibáival együtt-, aminek bizonyos fokig érzelmi alapon nyugvó szubjektív okai vannak. A tulajdonossal együtt vadászók általában már objektívebben mondanak véleményt arról hogy az adott kutyának melyek a pozitív, vagy negatív tulajdonságai. Ezek az értékítéletek azonban, szubjektivitásuk mellett, szűk körben válnak ismertté, hátrányuk még, hogy nem összehasonlíthatóan dokumentálhatók a tenyészkiválasztás érdekében.
E különbségek áthidalására a fajta tenyésztését irányítóinak felelőssége az adott fajta használati viszonyaihoz kialakítani a vizsga és versenyszabályokat amelyekhez többé - kevésbé azonos szempontok alapján, mint etalonhoz, mérik a kutyák öröklött vagy kifejlett vadászteljesítményét.
A külső megjelenésnek a bírálata a fajtaleíráshoz történő összehasonlítással történik tenyészszemléken. Ezekhez az előírásokhoz a fajta csak közelít, mert a genetika bonyolultsága és kiszámíthatatlansága szinte lehetetlenné teszi, hogy egy vizsla 100 %-ig megfeleljen minden követelménynek.
A fentiek miatt a tenyészegyedek tesztelése kétirányú, egyrészt a funkciónak megfelelő vadászati teljesítmény mérése a vizsgaszabályzat szerint, másrészt a fajtára jellemző fenotípus ellenőrzése a fajtaleírás alapján. A tenyésztés célja, hogy olyan genotípus alakuljon ki, amely küllemi jegyeiben és a vadászati tulajdonságaiban homogén és génkészlete garantálja a fajtaleírásban meghatározott fizikai és szellemi tulajdonságok megjelenítését az utódokban is.
Nagy a tenyésztést irányítóinak felelőssége abban a tekintetben, hogy a tenyésztés irányvonalát helyesen állapítsák meg, mert egy elhibázott tenyésztési cél évtizedekre megakadályozhatja a kívánatos genotípus kialakulását. Sajnos hazai vizslaállományunkban ( vizsla alatt a magyarvizsla két szőrváltozatát értem) ma lényegében ugyanazok a problémák észlelhetők mint amiről a 40-es években folyt a vita.
Dr Thuróczi Tibor írta a Nimród Vadászlap 1941. december 20.-i számában a magyarvizsla tenyésztésről: " Kár volna, ha egy negyedszázadnyi virulás után ismét visszaesne a tenyészetünk azért, mert nem felelnek meg a vadászok követelményeinek."
Szinte semmit nem léptünk előre fél évszázad alatt a genotípus minőségét és homogenitását illetően. Ennek fő okát abban látom, hogy azok, akik eddig felelősek voltak a fajta tenyésztéséért nem jól határozták meg a tenyésztési célt, eltértek attól a típustól amit a hazai gyakorlati vadászat igényelt, ezért kevés követőjük akadt a vadászok közül.
A MEOE Magyarvizsla Klubjának híradójában azon sajnálkoztak, hogy egy Franciaországban rendezett "field triál" rendszerű (nyílt mezőn széles kilengéseket, nagy tempóban teljesítő keresési mód) versenyre alig tudtak az egész klubból 4 versenykutyát kiállítani. Ennek ellenére a klub akkori elnöke (F.Tamás) még az 1998 évi utolsó club-híradójában is az úgynevezett "field triál", angol tesztre alapozott vizsgakövetelmény bevezetésével riogatta a magyarvizslás vadászokat és vizslatulajdonosok nagy részét.
Itt folytatva a fenti idézetet Thuróczitól: " A vadász ma már nem kizárólag foglyászatra akarja használni vizsláját, hanem szereti állandó kísérőként mezőn, erdőn, vízben. Használni akarja lehetőleg sokszor és sokféle vadászatnál. Ehhez kell alkalmazkodnunk. Mindazokat, kik szívükön viselik a sárga jövendő sorsát, kérem hallgassák meg vadászlélekből fakadó kérésemet."
Vajon meghallgatták-e az utókor vadászai, a vizslatenyésztést ma irányítói és vizslásai a fél évszázad előtt aggodalommal papírra vetett sorokat? Kérem mindenki döntse el az általa tapasztaltakból.
A különböző vadászkutya fajták bizonyos mértékig alkatuk, vérmérsékletük, fizikai és szellemi képességeikből eredően különböző vadászati tulajdonságokkal rendelkeznek és azonos fajtán belül is meglehetősen széles skálán jellemezhetők.
Amikor a vadászati teljesítmény követelményt meghatározzuk a magyar fajták számára, elsősorban a hazai vadászati módok és vadászterep szerinti követelményeket kell figyelembe venni. Tudomásul kell venni, hogy ezek magyar fajták s ha azt szeretnénk, hogy a magyar vadászok ezzel vadásszanak olyan típust kell kitenyészteni, ami az itteni viszonyoknak megfelel.
Ha nem tudjuk megőrizni a fajtának ezeket a tulajdonságait a vizsla belemosódik más fajták karakterébe és elveszíti önálló karakterét, pozitív tulajdonságait. A külföldi vadászkutya fajták tenyésztői talán örülnének is ennek. Mi magyarok nem akarunk beleszólni, hogy az angolok a pointert, vagy a németek a saját fajtáikat hogyan tesztelik, mit tekintenek a tenyésztés szempontjából értékmérő tulajdonságnak, de óvjuk meg a magyarvizslát attól, hogy csak az angol field triál rendszerű követelményeknek feleljen meg. Nem szerencsés elhanyagolni a fedett terepen és a vízen végzett munka iránti igényt, amire a vizslát használjuk itthon a gyakorlatban.
Érthetetlen számomra az ettől eltérő tendencia, hisz a magyar vadászok már véleményt alkottak az elsősorban field triál munkára szelektált angolszász eredetű vadászkutyák hazai alkalmazásáról aminek eredménye, hogy fehér holló ritkaságú ilyen származású vadászkutya közkedvelt részvétele társas apróvad vadászatainkon. Káros lenne vizsláink tenyésztési irányvonalát ennek a követelménynek alárendelni, mert a magyarvizsla nem elsősorban a nagykiterjedésű nyílt mezők vadászkutyája, (mint pl. a pointer, szetterek) nem beszélve arról, hogy hol található hazánkban nagy kiterjedésű, alacsony növényzetű sík mező, amelyen még apróvad (fürj, fogoly) vadászható? Magyarországon véleményem szerint belátható időn belül még a fácán, vadréce, erdei szalonka és a mezei nyúl lesz a leggyakrabban vadászott apróvad, amelyek vadászata a fent említett vadászati stílussal ellentétben, a vadak fedett terepen való megkeresésére onnan a puska elé terelésére és eközben a vizsla feltétlen kapcsolattartására épül.
Sokkal többször van szüksége a magyar vadásznak arra, hogy vizslája a vadat lőtávolon belül jelezze, a sűrűből hajtsa puska elé, mint a 100 méteres oldalkilengésekkel való rohangálásra. A fedett terepen történő vadászaton a kapcsolattartás hiánya elrontja a vadászat eredményességét és bosszúságot okoz vadásztársainknak is.
A vad biztos elhozása is nagyon fontos különböző terepviszonyok között.
Az a véleményem, hogy aki angol rendszer szerint akarja vizsláját tesztelni az nevezze az angol fajták versenyére, aki pedig az angol fajtát akarja tesztelni a vizslák versenykövetelmény szerint, az nevezzen az ilyen rendszerű versenyre. Akinek nem elég field triálos a magyarvizsla karaktere, tartson pointert vagy szettert, vagy más fajtát, de ne a magyarvizslát akarja azzá tenni.
Mindkét teszt és vadászati mód érdekes a maga nemében, de mások az értékrendek, óriási hiba lenne, ha meghonosodnának az angol rendszerű vizsgák magyarvizslák számára, mint tenyésztés szempontjából értékmérő versenyek.
A magyarvizsla maradjon magyar vizsla, ne akarjunk sárga pointert alkotni belőle, és ne csak színében térjen el más vizslafajtáktól.
Sok vita folyt már arról, mi a fontosabb a tenyésztésben: a küllem, vagy a teljesítmény megítélése?
Mindkettő fontos, de számomra az értékmérő elsősorban a karakter és a teljesítmény. Vizslával szemben legyen követelmény, hogy az mentes legyen a durva alkati hibáktól de a vadászaton legyen szolgálatkész, könnyen fegyelmezhető, minden terepen szívesen kereső és vadelhozó.
A küllem sem teljesen elhanyagolható a teljesítmény mellett, főleg a tipikus és funkcionális fajtajegyeknek tulajdonítok nagy szerepet. A több árnyalatú sárga színen kívül több olyan pontosan meghatározható fajtajegy található a vizslákon, amely alapján a magyar fajtákat más vadászkutyáktól meg lehet különböztetni. Ezek a megkülönböztető jegyek azonban a MEOE fajtaleírásból nagyrészt hiányoznak, másrészt megfogalmazásuk pontatlan.
A magyarvizslák főbb küllemi jegyeiről a Nimród vadászújság néhai főszerkesztőjétől Fodor Tamástól és egy az őshonos magyar háziállat fajtákról a Mezőgazdasági Minisztérium megbízásából 1991-ben készült és kiadott "Kutatási jelentésben" találhatunk régebbi adatokat.
Ez utóbbi vizsgálat azt állapította meg, hogy a ...." nemzeti kutyafajtáink közül az egyik legrosszabb helyzetben a vadászkutyáink vannak".
Egyre jobban távolodni látszik egymástól az un. "show kutya", magyarul a kiállítási és a vadászkutya típus, ami a kívánatos értékrendnek a fordítottját tükrözi. Az USA-ban már szinte teljesen elkülönült ez a két típus, mintha nem is egy fajtához tartoznának annyira különböző a testfelépítésük.
Azok a magyar tenyésztők, akik külföldi fajtát tenyésztenek átveszik a fajtagazda ország tenyésztési irányelveit és ennek megfelelően tenyésztik az adott fajtát, mi magyarok is ragaszkodjunk ahhoz, hogy a vizslák küllemének és vadászati teljesítményének meghatározása a kezünkben maradjon.
Milyen a jó vizsla genotípusa?
A magyarvizsla univerzális vadászkutya elsősorban apróvad vadászatára, de jól használható őz és más csülkös vad véres csapájának követésére is.
A vadászati hajlam követelményeit ezen szempontoknak alávetve tömören az alábbi fő csoportra lehet tagolni:
- a rejtőzködő vad felkutatása, jelzése
- a lelőtt vad terítékre hozása vagy a kimúlt megdermedt csülkös vad jelzése
- az élővad előtti nyugodt viselkedés
-kapcsolattartás a vadásszal a vadászat minden fázisában.
A vad felkutatása közben elvárható követelmények: A vizsla magas fokú intelligenciájából eredően nagyon jól alkalmazkodik a különböző terepszakaszokon való vadászati módokhoz. A rövidszőrűeknél a nehezen járható sűrű nádasokban és késő ősszel a kitartó vízi munka jelenthet problémát. Ennek a hiányosságnak a kiiktatása tette szükségessé a drótszőrű változat kitenyésztését. Azok az egyedek, amelyek ezen a téren is jó teljesítményre képesek megbecsülendő egyedei a fajtának.
Orrteljesítményben a magyar fajták alig maradnak el az e téren legjobbaknak tartott angol pointerektől, hasonlóan a vad jelzése, megállása is szilárd, de a szekundálást ne várjunk el, mert az csak a pointer vagy ír szetter vérkeverés eredménye, tehát tenyészvizsgán, versenyen követelményként beállítani nem szükséges.
Keresését önállóan, kedvvel és a vadásszal kapcsolatot tartva fedett terepen is kevés irányítással kell teljesíteni.
A keresés kilengései a terep fedettségéhez igazodva maximum sörét lőtávnyiak legyenek.
A lelőtt vad terítékre hozása talán a legfontosabb feladata a vizslának. Általában az erre irányuló hajlam az angol pointer hatás miatt hanyatlott, de képzéssel kifejleszthető, ezért e téren nem szabad engedményeket tenni.
Meg kell követelni már tenyészszemléken a vadelhozást mezőn és vízen egyaránt. A vad fogása és hordása legyen határozott, de ne roncsolja a vadat.
A vad előtti nyugalom és kapcsolattartásra való hajlam az a tulajdonság, amely minden más fajta fölé helyezi vizsláinkat. Bármely fajta megtanítható az engedelmességre, de nem közömbös mekkora munka árán és milyen rövid és kétes életűek a nehezen megszerzett eredmények. Ennek a tulajdonságnak köszönhető a vizsla fennmaradása és terjedése az egész világon.
Mintegy három évtizedes vizslás-vadász tapasztalataim, melyek első felében több más fajtával, többek között pointerrel is vadásztam arról győztek meg, hogy a legkönnyebben képezhető és vezethető vadászkutya a magyarvizsla. Megfelelő képzés után élmény vele a vadászat.
A mai vadászok és tenyésztők kötelessége, hogy ez a tulajdonsága fennmaradjon a későbbi vadászgenerációk számára is.
A külső megjelenésnek, amit egyszerűen küllemként fogalmazunk meg, a fenti teljesítőképességnek való megfelelőséget kell szolgálni. Ezeket lehetne részletezni a szőrstruktúrától a mellkas méretein, a fej és koponya alakuláson, lábállásokon stb. keresztül, amire itt nincs elegendő hely, melyeket a részletes fajtaleírás tartalmaz.
Röviden összefoglalva olyan vizsla genotípusokat kell kialakítani, amivel a vadászok szívesen vadásznak, a fajta genotípusának meghatározását, kialakítását, megtartását pedig nem várhatjuk el más nemzetek vizsla tenyésztőitől, mert külföldön még erősebb hatás éri a vizslát nemcsak az ott őshonos fajták dominanciája miatt, hanem a magyartól eltérő vadászati módok hatása miatt is.
Tegyünk közösen azért, hogy a magyarvizsla vadászkutya maradjon és ne silányuljon show kutyává!
Huszár Tibor elnök
HVC
